A Szülőakadémia elnevezésű pilot program 2018-ban indult útjára a Brit Nagykövetség támogatásával. A projekt ötlete azt követően fogalmazódott meg, hogy felmerült bennünk: vajon hogyan lehet a kisvárosi közösségek kialakulását segíteni. Kutatásaink nyomán kiderült, hogy az iskolai közeg mindenütt adott: a diákok szülei a leginkább aktív felnőtt korosztályt jelentik, akikben megvan a társadalmi felelősségvállalás magja, mivel gyermekeik jövője aktívan foglalkoztatja őket. A pedagógusok és szülők együttműködése pedig megkerülhetetlen: az új generációk nevelése csak közösen történhet.
Ez adta a kezdő lökést a Szülőakadémia program elindításához, amelynek célja a pedagógusok és a szülők együttműködésének fejlesztése volt. Ez a kritikus viszony a szülők és a tanárok közt – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – az iskolák egyik legnagyobb kihívása.
A projektben elsőként 4 iskola (Esztergom, Budakeszi, Miskolc, Szécsény) részvételével és a Társadalmi Reflexió Intézet (TRI) által kiválasztott szakemberek útmutatásai mellett megkezdődött a közös munka, a pedagógusokkal való együtt gondolkodás.
A TRI szakember csoportjának tagjai lettek:
- Liska Márton, tréner, coach;
- Prihoda Gábor, tréner, antropológus,
- Feledy Botond, a projekt menedzsere;
- Nagy Ilona, pedagógus és iskolaigazgató.
A cél az volt, hogy minden iskola építse, dúsítsa, erősítse a szülők és a pedagógusok közötti kapcsolatot. Mindezt egy olyan élő és mindennapi párbeszéd érdekében, amely keretet tud adni a helyi szintű kérdések, problémák, kihívások megosztásának és megoldásainak. Ez a cél természetesen egyaránt érintette az iskola kommunikációját, nyitottságát, készségeit és ezek megújulását, melyekhez a szakmai csapat minden segítséget megadott és támogatta őket a saját kreatív megoldásaik megtalálásában is. A projekt egy keretet nyújtott, amelyben minden iskola szabadon kereshette a maga témáit, tartalmait, és amelyben a saját adottságaikat figyelembe véve határozhatta meg a tevékenységeit.
A projekt aztán folytatódott tovább: egy következő szemesztert Hollandia Nagykövetségének forrásai, majd egy harmadik szemesztert újra a brit követség támogatott. A folytatásban egy iskolára fókuszálva indult el a munka, ott kezdődött meg a kapcsolatrendszer mélyítése, a használt eszközöt tesztelése. A cél ezzel párhuzamosan egy olyan módszertani keret kidolgozása volt, amely bármely másik iskola számára alkalmazható, amelyik szeretné megújítani, fejleszteni az érintettjeivel, kiemelten a szülőkkel való kapcsolatát. Ehhez egy fókuszált és biztonságos (tehát magas szintű szakmai támogatottsággal járó) kísérleti folyamat volt szükséges, ami a szécsényi iskolában zajlott le.
A projekt mögötti szakmai szemlélet a „közös tér az iskolában” (ún. whole school approach) volt, illetve annak megteremtése, valamint annak a célnak az elérése, hogy az iskola közösségi térré szerveződjék, ahová lehet tartozni, ahol párbeszédek teremtődnek, s amelyben a megoldások közösségi értékek mentén zajlanak.
A projekt folyamatát dokumentáltuk, illetve a menet közben keletkezett tudásokat rögzítettük, rendszereztük, a célunk volt, hogy egy a tudásainkból összeállított és szakmailag, tudományosan megalapozott PAT képzés is megszülessen a munka gyümölcseként. Ennek funkciója egyértelműen az volt, hogy az eredményeinket pedagógusképzések formájában is továbbadhassuk majd tantestületek számára. 2019 szeptemberében kezdtük el a képzés szakmai tartalmát papírra vetni, és közel 3 hónap után elkészültünk a Közös célok, a pedagógusok (tantestületek) és a szülők együttműködő kapcsolatának erősítése az iskolában című képzési anyag tematikájával, melynek az Oktatási Hivatal által történő akkreditálása 2019. december 16-án megtörtént.
2020 tavaszán további öt iskolában kezdődött meg a munka az iskolák 6-12 fős pedagóguscsoportjaival egy-egy három alkalmas (alkalmanként 2 órás) szervezetfejlesztési folyamat keretében, amelynek során egy közösen kiválasztott kihívásra kerestük a választ. Az volt a célunk, hogy a közösen azonosított kihívásokra a pedagógusokkal megoldási stratégiákat építünk, valamint hogy megmutassuk a pedagógusoknak a stratégiai szemlélet esszenciáját.
A Társadalmi Reflexió Intézet eddig 12 iskolával dolgozott együtt az Szülőakadémia programján, amely során összesen 200 fő pedagógust ért el, közvetve 2400 diákot.
A 30 órás akkreditált képzést már két intézményben is megtartottuk összesen 27 pedagógus részvételével. Valamennyi iskolában jól átgondolt stratégiai megoldások készültek, melynek megvalósítása mellett minden közösség elköteleződött.